2016. november 3. Párizs, Franciaország: A Ceva Santé Animale büszkén jelenti be, hogy ez az első alkalom, hogy egy állategészségügyi cég által biztosított szolgáltatás csomag megkapta a nemzetközileg elismert minőségi jóváhagyást. A globális oltási szolgáltatások program baromfi keltetők részére, vagy ahogy általánosan ismert, a C.H.I.C.K * Program minőségi elismerést kapott a Párizsban, Franciaországban székelő nemzetközi vizsgáló és tanúsító cég, a Bureau Veritas Csoporttól.
A C.H.I.C.K Program keretén belül a Ceva válogatott szakértői csoportjai látogatják az ügyfelek keltetőit, ahol számos vizsgálatot folytatnak le annak ellenőrzésére, hogy a vakcinák tárolása, előkészítése és adagolása megfelelően történik-e, valamint az üzemeltetők folyamatos képzése is megvalósul. Az ügyfeleinkkel közös célunk, hogy minden madár a keltetőben jól beoltott legyen, mielőtt kikerülnek a farmokra.
A Cevának van egy több mint 130 keltető szakemberből álló globális csapata, akik a helyi keltetők vezetőivel dolgoznak együtt, innovatív adatkezelő eszközöket használnak, hogy folyamatosan nyomon kövessék a teljesítményt és biztosítsák az eredmények folyamatos fejlesztését.
A minőségi elismerést a C.H.I.C.K Program Minőségi Gyakorlati Kódexe alapján adták, amelyben foglaltak betartását mostantól a Bureau Veritas csoport ellenőrzi országos szinten, a világ minden táján.
A díjjal kapcsolatban Dr. Gabriel Rshaid, a Ceva Marketing és Globális Műveletek vezetője elmondta: "A Cevánál tudatában vagyunk, hogy a napi jelenlét a keltetőkben a legjobb módja annak, hogy segítsük az ügyfeleinket a legnagyobb termelékenység elérésében a működésük során. Valószínűleg, mi rendelkezünk a leginnovatívabb baromfi oltóanyagok körével a világon, de ha azokat nem megfelelően alkalmazzák, ez semmit sem jelent. Most ügyfeleink biztosak lehetnek abban, hogy a minőségi szolgáltatások, amelyeket a termékeink támogatására nyújtunk, a lehető legmagasabb nemzetközi szabványnak felelnek meg."